Gőzfürdő vagy szauna? Melyik a jobb?
Gyakran nehézséget okoz a “gőzfürdő”, illetve “szauna” kifejezések
megfelelő használata, hogy mikor melyik is helyes. Sokan úgy gondolják, hogy
a két kifejezés ugyanazt jelenti. Hát, ez nem így van. Bár mindkettő egyfajta
forró fürdő, a szauna működésének alapja a száraz hő, míg a gőzfürdőé
a gőz.
A szaunában nagyon alacsony a levegő páratartalma. Ebből következően nagyobb
forróság lehet benne, mint a gőzfürdőben. Rendszerint 80 °C
és 100 °C között mozog a hőmérséklet a szaunákban, ellenben egy gőzfürdőben
általában 40 fokos hőmérséklet uralkodik. Hiszen ha a gőzfürdőben
egy kicsit is melegebb lenne, akkor az emberek bőrén égési sérülések keletkeznének.
A Szauna száraz hője teljesen biztonságos, nem jelent ilyen veszélyt a bőrünkre.
A szaunákat úgy fűtik fel, hogy köveket helyeznek különböző típusban létező
és működési elvvel működő fűtőtestre—ez rendszerint elektronikus vagy fatüzelésű.
Időnként vízzel kell locsolgatni a köveket, melynek eredményeként vastag gőzfelhő
keletkezik. Ezzel a szauna hőmérséklete jelentősen megnövekszik, azonban a gőz
gyorsan feloszlik.
Ezzel szemben a gőzfürdőket gőzgenerátorral fűtik fel. A gőz
beteríti a légmentesen zárt helyiséget 100 százalékos páratartalmat eredményezve.
A hő képzésének módja határozza meg azt, hogy a szaunát, illetve a gőzfürdőt
milyen anyagból lehet megépíteni. A szaunák belsejét rendszerint fával
szokták kirakni, illetve fapadokat készítenek, melyekre ráülhetnek az azt használók.
Jó hőszigetelők, azonban nem kétséges, hogy felületük a nedvességtől károsodik.
A gőzfürdőket úgy kell megépíteni, hogy meg tudják tartani a gőz által kreált
nedvességet. Így rendszerint kerámialapokkal rakják ki, illetve
a fürdő mennyezetét úgy kell megdönteni, hogy a gőz-lerakódás ne tudjon rácsöpögni
a fürdőzőkre.
Előnyök / Hátrányok
Mind a szaunák mind pedig a gőzfürdők felérnek egy terápiás kezeléssel.
Jó hatással vannak a vérkeringésre, tisztítják és megújítják a bőrt az intenzív
verejtékezésnek köszönhetően. Jótékony hatással vannak az izomhúzódásokra is,
relaxációval és jóérzéssel töltik el az embert.
Néhányan azonban a szauna száraz levegője miatt nehezen tudnak lélegezni. Az
ilyen légzési problémákkal küszködők - például az orrmelléküreg eldugulása vagy
az asztma esetén- a gőzfürdőt részesítik előnyben. A gőz inhalálása
gyakran használatos hörghurut, orrmelléküreg-gyulladás és különböző allergiák
kezelésére, tehát az említett problémákkal küszködőkre mindenképpen jótékony
hatással lehet a gőzfürdő rendszeres használata.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|
|
Friss hozzászólások
48 hét 3 nap
1 év 29 hét